Wass Albert: Búcsú
Már eltűnt régen a hajó Veled
és én még mindég kendőt lengetek,
S amíg távolba réved a szemem:
arcod vonásait idézgetem.
Tengerverés csapdos a partokon:
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még a kezed melegét.
De mindez búcsú már, tudom nagyon.
Elnyel a távol, mint egy ősvadon.
Pókok szövik be lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap a szobád,
s elönt a hétköznapok bús sora,
mintha nem is lettél volna soha...
Csak én állok még itt. De már ködöt
lehel a tenger árnyékod mögött,
s míg lengetem a kendőm, lengetem:
emléked lassan eltemetgetem.
és én még mindég kendőt lengetek,
S amíg távolba réved a szemem:
arcod vonásait idézgetem.
Tengerverés csapdos a partokon:
benne hangod zenéjét hallgatom.
S a szélben, mely hajamba beletép,
ott érzem még a kezed melegét.
De mindez búcsú már, tudom nagyon.
Elnyel a távol, mint egy ősvadon.
Pókok szövik be lépteid nyomát,
holnapra új lakót kap a szobád,
s elönt a hétköznapok bús sora,
mintha nem is lettél volna soha...
Csak én állok még itt. De már ködöt
lehel a tenger árnyékod mögött,
s míg lengetem a kendőm, lengetem:
emléked lassan eltemetgetem.
(1950. Január - Szászrégen és vidéke)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése