2011. december 31.
2011. november 19.
A Magyar Szent Korona ...
... ezúttal képekben. Íme!
"...Királyok hamvain sírnak az angyalok,
Korbácsolt hátukon pataknyi vér csorog,
Viharvert szárnyaik szép-lassan kitárják,
S magasra emelik a MAGYAR SZENT KORONÁT!!!..."
Justice for Hungary! /Kárpátia/
A Minden, ami Magyar című honlapon további érdekes információkra bukkanhatsz...
"...Királyok hamvain sírnak az angyalok,
Korbácsolt hátukon pataknyi vér csorog,
Viharvert szárnyaik szép-lassan kitárják,
S magasra emelik a MAGYAR SZENT KORONÁT!!!..."
Justice for Hungary! /Kárpátia/
A Minden, ami Magyar című honlapon további érdekes információkra bukkanhatsz...
2011. október 23.
Wittner Mária
1989. október 23.
Ma értetek szól a harang, a lélek harangja,
ma értetek szól a fohász egy nemzet ajakán,
ma értetek gyúl sok-sok kicsiny mécses,
Néktek szól az Ifjúság lelkesedése.
Ma Rátok emlékezünk és fájón ünneplünk.
Ma gondolatban együtt járjuk a régi helyeket,
ma lélekben Veletek emlékezünk.
A felnövekvő Ifjúság, méltón helyetekre áll.
És jön, jön az eleven áradat, kezükben apró kis gyertya ég,
mintha tenyerén tartaná égő szívét.
Könnytől Csillogó ezernyi szempár, emelt fő és hatalmas méltóság,
ez hát a Nép.
A kicsiny és mégis oly hatalmas büszke Magyar!
1989. október 23.
Ma értetek szól a harang, a lélek harangja,
ma értetek szól a fohász egy nemzet ajakán,
ma értetek gyúl sok-sok kicsiny mécses,
Néktek szól az Ifjúság lelkesedése.
Ma Rátok emlékezünk és fájón ünneplünk.
Ma gondolatban együtt járjuk a régi helyeket,
ma lélekben Veletek emlékezünk.
A felnövekvő Ifjúság, méltón helyetekre áll.
És jön, jön az eleven áradat, kezükben apró kis gyertya ég,
mintha tenyerén tartaná égő szívét.
Könnytől Csillogó ezernyi szempár, emelt fő és hatalmas méltóság,
ez hát a Nép.
A kicsiny és mégis oly hatalmas büszke Magyar!
2011. április 6.
Életem margójára....
Mándy Gábor
Nem-szerelmes vers
Nem vagy szerelmes belém,
és én sem vagyok az.
Köszönöm, hogy leülsz mellém,
és hogy meghallgatsz.
Köszönöm, hogy beszélsz hozzám,
köszönöm a mosolyod.
Köszönöm, hogy időt szánsz rám.
Élvezem a pillanatot.
Együtt nem vagyunk magányosak,
minden rendben lesz már.
Mi leszünk a legboldogabb
nem-szerelmes pár.
2011. március 20.
A turini remete
117 éve, a mai napon halt meg Kossuth Lajos.
/kép- és hanganyaggal/
Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.) államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt.
Kossuthfalváról (ma: Kossuth nevű városrésze Turócszentmártonnak[1]) származó, birtoktalan, evangélikus köznemesi család sarja. Családjának első okleveles említése 1263-ból való. Édesapja, Kossuth László 1763-ban született Turóc vármegyében, s itt lett lajstromozó a megyénél, majd uradalmi ügyész Monokon az Andrássyaknál. Viszonylag későn, 1800 körül házasodott, s vette el az olaszliszkai, evangélikus vallású postamester, tyrlingi Weber András lányát, Karolinát.
Kossuth Lajos születésének időpontjáról a szaktudományban is vita folyt. Kosáry Domokos leírta, hogy Kossuth 1802-ben született Monokon, ám a tállyai anyakönyv, mely a születési bejegyzéset tartalmazta, 1810-ben elégett. Feltételezések szerint szóba jöhetett az október, amit maga Kossuth is említett néha, ám legvalószínűbbnek mégis a szeptember 16–19. közötti időszakot tartották.
Kossuth Lajos elemi iskolát Sátoraljaújhelyen a piaristáknál végezte. Tanulmányait Eperjesen az evangélikus kollégiumban folytatta 1816 és 1819 között, majd az 1819/20-as tanévet a Sárospataki Református Kollégiumban töltötte. Az iskola elvégzése után hazatért, s előbb apja mellett, később pedig az eperjesi Kardos Samu mellett töltötte egyéves joggyakorlatát. Innen Pestre került, ahol 1821-től 1823-ig a hétszemélyes, majd a királyi ítélőtáblánál joggyakornokoskodott. Ügyvédi oklevelét 1823. szeptember 26-án kapta meg. Pesten szeretett volna maradni, de végül 1824 őszén visszatért Zemplén megyébe. Ügyvédi oklevelét a sátoraljaújhelyi megyeházán hirdették ki 1824. október 9-én. 1824–32 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vármegyében.
1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre, mint távollevő főrendek képviselője. Itt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat (1832–36), amelyben a liberális reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát (azért, hogy elkerülje a cenzúrát) sokszorosított magánlevelek formájában népszerűsítette. A reformországgyűlés berekesztése után hasonló szellemben szerkesztette a megyegyűlésekről beszámoló Törvényhatósági Tudósításokat (1836–37). Lapját hamarosan betiltották, őt magát 1837-ben letartóztatták és 4 évi fogságra ítélték.
Kiszabadulása után, 1841 januárjától a Pesti Hírlap szerkesztője volt. Az állást Landerer Lajos pesti nyomdatulajdonos, a bécsi titkosrendőrség ügynöke ajánlotta fel neki. A kormánykörök úgy vélték, hogy a cenzúra és az anyagi érdekeltség majd megnyirbálja Kossuth ellenzékiségét, és amúgy sem tartották veszélyesnek a kis példányszámban megjelenő lap hatását. Kossuth azonban megteremtette a modern magyar politikai újságírást. Vezércikkei sorra vették a gazdaság és a társadalom égető problémáit. A cikkek a jelen bírálását a jövő felvázolásával kötötték össze, egységes programmá ötvözve és kiegészítve az addig felmerült reformgondolatokat. Ez szétsugárzott az ország minden zugába és magával ragadta a legkülönbözőbb rétegekhez tartozó olvasókat.
Kossuth nagy szerepet játszott abban, hogy 1847-ben megalakult az Ellenzéki Párt, melynek programját lényegében ő fogalmazta meg.
Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án felirati javaslatában az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a bécsi küldöttség kikényszerítette Bécs hozzájárulását. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett, nevéhez fűződik az önálló magyar pénz (Kossuth-bankó) megteremtése és az ország első költségvetésének összeállítása. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom eredményeit megszilárdítani törekvő kormány álláspontját képviselte, ugyanakkor mind szorosabb kapcsolatba lépett a radikálisokkal. Július 11-ei beszédével elérte a haza védelmére szükségesnek tartott 200 ezer újonc és 42 millió Ft megajánlását. Szeptember 6-án elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a védelmi szükségletek fedezésére.
Szeptember 15-én javaslatára választotta meg az országgyűlés a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szeptember végén nagy sikerű toborzókörúton (melynek első állomása Cegléd volt) szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágyfelszabadító forradalom védelmére. A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Kossuthot választotta elnökévé. A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében.
Kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyűlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuthot ugyanakkor ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották. A szabadságharc végső szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a magyarországi nem magyar népek nemzeti jogainak biztosítására. Az orosz beavatkozás után szerencsétlen kézzel nyúlt bele a katonai kérdésekbe, majd a helyzet reménytelenségét belátva 1849. augusztus 11-én kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek, aki röviddel ezután – mivel a nagyobb áldozattal járó további harc értelmetlenné vált – letette a fegyvert. Szeptemberi vidini levelében aztán Kossuth igaztalanul (bár a szabadságharc újrakezdésének feltételeit javítandó) árulással vádolja Görgeyt, ami 150 évig akadályozza a nagy hadvezér reális értékelését.
Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel emigráns körökkel, mindenekelőtt Giuseppe Mazzinival, akinek Kossuthra gyakorolt hatása megmutatkozott az 1850-es évek eleji, kellően meg nem alapozott felkelési kísérletek szervezésében. Az 1853–56-os krími háború idején felerősödött a Kossuth-emigráció aktivitása is, de mivel Ausztria nem állt Oroszország mellé, nem volt esély a magyar függetlenség angol-francia segítséggel történő megteremtésére.
A következő években Kossuth arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktus mégiscsak lehetővé teszi Magyarország felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleon francia császárral. Mikor az 1859-i francia–olasz–osztrák háború előkészítése idején III. Napóleon és Camillo Cavour szárd–piemonti miniszterelnök kilátásba helyezték Magyarország felszabadításának elősegítését, Kossuth Lajos megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel és megindította a Magyar Légió szervezését. Miután III. Napóleon fényes solferinói csatagyőzelme után váratlanul békét kötött Ausztriával, mind egyértelműbben a függetlenségükért küzdő népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Magyarország felszabadítását. Még mindig jelentős nemzetközi erők támogatták a Habsburgokat, hogy birodalmuk fennmaradjon, mert Ausztriát a nagyhatalmi egyensúly fontos elemének tekintették. Garibaldi 1860-as szicíliai partraszállása azonban újabb reményeket ébresztett. Katonái között sok magyar harcolt, és sikerei újabb olasz-osztrák háborút eredményezhettek volna. Erre az esetre ismét létrejött a Magyar Légió, Kossuth pedig az olaszokkal való együttműködésről tárgyalt. A háború azonban elmaradt. Bár Magyarország osztrák uralom alatt maradt, de az önkényuralom itthon is kénytelen volt meghátrálni: a hazai ellenállás és az emigráció tevékenysége egymást erősítette, hiszen az ellenállást az emigráció tevékenysége tette fenyegetővé; Kossuth és az emigráció fegyveres készülődéséhez, nagyhatalmakkal folytatott tárgyalásaihoz viszont a néma és ellenálló ország adta a hátteret. A hazai és szomszédos testvérnépekkel való összefogás gondolatát sok utópisztikus elemet is tartalmazó tervekben, a jövőre nézve a már felszabadult népek majdani Dunai Konföderációjára vonatkozó, szintén utópisztikus tervében (1862. május) fejtette ki. Kossuth 1861-ben Itáliába költözött, ahonnan egyre nagyobb aggodalommal figyelte a kiegyezéshez vezető osztrák-magyar tárgyalásokat.
Deák Ferenchez intézett híres Cassandra-levél (1867) bírálta a kiegyezést, a nemzet önrendelkezési jogainak feladásával vádolta Deákot, és kitartott a teljes függetlenség követelése mellett. Szerinte az 1866. évi válság porosz–osztrák háború nyomán komolyabb erőfeszítéssel elő lehetett volna idézni Ausztria felbomlását, de ha ez nem is történt meg, a nemzeti függetlenség eszméjét akkor sem szabad feladni, várni kell az újabb kedvező alkalomra. Nem szabad egy felbomlásra ítélt birodalomhoz kötni a magyarság sorsát, hiszen Ausztria olyan háborúba is belesodorhat bennünket, amely nemcsak a birodalom, hanem Magyarország felbomlását is eredményezheti: „A közös államiság végveszélybe sodorja Magyarországot”.
Kossuth a kiegyezés után az ellenzéki Függetlenségi Párt képviselőihez intézett számos levélben intett a nemzeti érdekek következetesebb védelmére, a demokratikus törekvések támogatására választójog kiterjesztése, főrendiház eltörlése, a virilizmus megszüntetése, az állam és az egyház szétválasztása stb. 1865-től – néhány éves megszakítással – Torinóban élt. Irataim az emigrációból címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859–1862 közötti tevékenységéről számol be.
1877-ben, országos érdeklődéstől kísérve, 100 ceglédi találkozott a Turin (Torino névváltozata) melletti Collegnoban az emigráns Kossuthtal, hogy hazahívja a város országgyűlési képviselőjének. Kossuth nem jött haza, de a „turini százak”, majd leszármazottaik később minden évben megünnepelték az utazás évfordulóját.
Kossuth Turinban (1892)
1889-ben a magyar kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette magyar állampolgárságát, ami széles körű felháborodást váltott ki, és Tisza Kálmán miniszterelnök lemondásához vezetett.
1894 márciusában hosszabb betegeskedés után Kossuthot ledöntötte a lábáról az influenza, végleg ágynak esett. 1894. március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel meghalt. Halálos ágyánál fiai, húga, orvosa tartózkodtak. 1894. március 30-án, kevéssel éjfél után elindult Magyarországra a Kossuth, valamint felesége és lánya hamvait szállító különvonat. Osztrák területen dísztelenség és közöny kísérte a halottat, a csáktornyai határállomás után azonban gyászolók ezrei álltak, térdeltek a vasút mellett, beszédeket mondtak, a Kossuth-nótát énekelték azokon az állomásokon, ahol a Budapestre tartó vonat rövid időre megállt.
Kossuth Lajos, a nemzet nagy fia és a főváros díszpolgára holttestét két nap múlva vasárnap, április 1-jén a Magyar Nemzeti Múzeum csarnokában ravatalozták fel. A nemzet nevében Jókai Mór búcsúzott Kossuthtól. Gerlóczy Károly helyettes polgármester a főváros képviseletében szólt. Az országgyűlés küldöttségét Andrássy Tivadar alelnök vezette, mivel az elnök, Bánffy Dezső „halaszthatatlan teendőre” hivatkozva nem tartózkodott Budapesten. Hozzá hasonlóan – Ferenc József utasítására – a temetésen sem a hadsereg tagjai, sem az államhatalmi szervek munkatársai nem vehettek részt hivatalosan. De a Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi temetőbe közel félmilliós temetési menet kísérte végső útján a magyar szabadság atyját.
Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.) államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt.
Kossuthfalváról (ma: Kossuth nevű városrésze Turócszentmártonnak[1]) származó, birtoktalan, evangélikus köznemesi család sarja. Családjának első okleveles említése 1263-ból való. Édesapja, Kossuth László 1763-ban született Turóc vármegyében, s itt lett lajstromozó a megyénél, majd uradalmi ügyész Monokon az Andrássyaknál. Viszonylag későn, 1800 körül házasodott, s vette el az olaszliszkai, evangélikus vallású postamester, tyrlingi Weber András lányát, Karolinát.
Kossuth Lajos születésének időpontjáról a szaktudományban is vita folyt. Kosáry Domokos leírta, hogy Kossuth 1802-ben született Monokon, ám a tállyai anyakönyv, mely a születési bejegyzéset tartalmazta, 1810-ben elégett. Feltételezések szerint szóba jöhetett az október, amit maga Kossuth is említett néha, ám legvalószínűbbnek mégis a szeptember 16–19. közötti időszakot tartották.
Kossuth Lajos elemi iskolát Sátoraljaújhelyen a piaristáknál végezte. Tanulmányait Eperjesen az evangélikus kollégiumban folytatta 1816 és 1819 között, majd az 1819/20-as tanévet a Sárospataki Református Kollégiumban töltötte. Az iskola elvégzése után hazatért, s előbb apja mellett, később pedig az eperjesi Kardos Samu mellett töltötte egyéves joggyakorlatát. Innen Pestre került, ahol 1821-től 1823-ig a hétszemélyes, majd a királyi ítélőtáblánál joggyakornokoskodott. Ügyvédi oklevelét 1823. szeptember 26-án kapta meg. Pesten szeretett volna maradni, de végül 1824 őszén visszatért Zemplén megyébe. Ügyvédi oklevelét a sátoraljaújhelyi megyeházán hirdették ki 1824. október 9-én. 1824–32 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vármegyében.
1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre, mint távollevő főrendek képviselője. Itt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat (1832–36), amelyben a liberális reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát (azért, hogy elkerülje a cenzúrát) sokszorosított magánlevelek formájában népszerűsítette. A reformországgyűlés berekesztése után hasonló szellemben szerkesztette a megyegyűlésekről beszámoló Törvényhatósági Tudósításokat (1836–37). Lapját hamarosan betiltották, őt magát 1837-ben letartóztatták és 4 évi fogságra ítélték.
Kiszabadulása után, 1841 januárjától a Pesti Hírlap szerkesztője volt. Az állást Landerer Lajos pesti nyomdatulajdonos, a bécsi titkosrendőrség ügynöke ajánlotta fel neki. A kormánykörök úgy vélték, hogy a cenzúra és az anyagi érdekeltség majd megnyirbálja Kossuth ellenzékiségét, és amúgy sem tartották veszélyesnek a kis példányszámban megjelenő lap hatását. Kossuth azonban megteremtette a modern magyar politikai újságírást. Vezércikkei sorra vették a gazdaság és a társadalom égető problémáit. A cikkek a jelen bírálását a jövő felvázolásával kötötték össze, egységes programmá ötvözve és kiegészítve az addig felmerült reformgondolatokat. Ez szétsugárzott az ország minden zugába és magával ragadta a legkülönbözőbb rétegekhez tartozó olvasókat.
Kossuth nagy szerepet játszott abban, hogy 1847-ben megalakult az Ellenzéki Párt, melynek programját lényegében ő fogalmazta meg.
Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án felirati javaslatában az ellenzék programjának sürgős törvénybe iktatását követelte. Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a bécsi küldöttség kikényszerítette Bécs hozzájárulását. A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett, nevéhez fűződik az önálló magyar pénz (Kossuth-bankó) megteremtése és az ország első költségvetésének összeállítása. 1848 tavaszán és nyarán a forradalom eredményeit megszilárdítani törekvő kormány álláspontját képviselte, ugyanakkor mind szorosabb kapcsolatba lépett a radikálisokkal. Július 11-ei beszédével elérte a haza védelmére szükségesnek tartott 200 ezer újonc és 42 millió Ft megajánlását. Szeptember 6-án elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a védelmi szükségletek fedezésére.
Szeptember 15-én javaslatára választotta meg az országgyűlés a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szeptember végén nagy sikerű toborzókörúton (melynek első állomása Cegléd volt) szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágyfelszabadító forradalom védelmére. A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely Kossuthot választotta elnökévé. A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében.
Kezdeményezésére mondta ki Debrecenben az országgyűlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását. Kossuthot ugyanakkor ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották. A szabadságharc végső szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a magyarországi nem magyar népek nemzeti jogainak biztosítására. Az orosz beavatkozás után szerencsétlen kézzel nyúlt bele a katonai kérdésekbe, majd a helyzet reménytelenségét belátva 1849. augusztus 11-én kénytelen volt átadni a hatalmat Görgeynek, aki röviddel ezután – mivel a nagyobb áldozattal járó további harc értelmetlenné vált – letette a fegyvert. Szeptemberi vidini levelében aztán Kossuth igaztalanul (bár a szabadságharc újrakezdésének feltételeit javítandó) árulással vádolja Görgeyt, ami 150 évig akadályozza a nagy hadvezér reális értékelését.
Kapcsolatot tartott fenn a francia, olasz, orosz, német és lengyel emigráns körökkel, mindenekelőtt Giuseppe Mazzinival, akinek Kossuthra gyakorolt hatása megmutatkozott az 1850-es évek eleji, kellően meg nem alapozott felkelési kísérletek szervezésében. Az 1853–56-os krími háború idején felerősödött a Kossuth-emigráció aktivitása is, de mivel Ausztria nem állt Oroszország mellé, nem volt esély a magyar függetlenség angol-francia segítséggel történő megteremtésére.
A következő években Kossuth arra számított, hogy a nagyhatalmak közötti konfliktus mégiscsak lehetővé teszi Magyarország felszabadítását; ezért összeköttetésbe lépett III. Napóleon francia császárral. Mikor az 1859-i francia–olasz–osztrák háború előkészítése idején III. Napóleon és Camillo Cavour szárd–piemonti miniszterelnök kilátásba helyezték Magyarország felszabadításának elősegítését, Kossuth Lajos megalapította a Magyar Nemzeti Igazgatóságot Teleki Lászlóval és Klapka Györggyel és megindította a Magyar Légió szervezését. Miután III. Napóleon fényes solferinói csatagyőzelme után váratlanul békét kötött Ausztriával, mind egyértelműbben a függetlenségükért küzdő népek mozgalmával kívánta összekapcsolni Magyarország felszabadítását. Még mindig jelentős nemzetközi erők támogatták a Habsburgokat, hogy birodalmuk fennmaradjon, mert Ausztriát a nagyhatalmi egyensúly fontos elemének tekintették. Garibaldi 1860-as szicíliai partraszállása azonban újabb reményeket ébresztett. Katonái között sok magyar harcolt, és sikerei újabb olasz-osztrák háborút eredményezhettek volna. Erre az esetre ismét létrejött a Magyar Légió, Kossuth pedig az olaszokkal való együttműködésről tárgyalt. A háború azonban elmaradt. Bár Magyarország osztrák uralom alatt maradt, de az önkényuralom itthon is kénytelen volt meghátrálni: a hazai ellenállás és az emigráció tevékenysége egymást erősítette, hiszen az ellenállást az emigráció tevékenysége tette fenyegetővé; Kossuth és az emigráció fegyveres készülődéséhez, nagyhatalmakkal folytatott tárgyalásaihoz viszont a néma és ellenálló ország adta a hátteret. A hazai és szomszédos testvérnépekkel való összefogás gondolatát sok utópisztikus elemet is tartalmazó tervekben, a jövőre nézve a már felszabadult népek majdani Dunai Konföderációjára vonatkozó, szintén utópisztikus tervében (1862. május) fejtette ki. Kossuth 1861-ben Itáliába költözött, ahonnan egyre nagyobb aggodalommal figyelte a kiegyezéshez vezető osztrák-magyar tárgyalásokat.
Deák Ferenchez intézett híres Cassandra-levél (1867) bírálta a kiegyezést, a nemzet önrendelkezési jogainak feladásával vádolta Deákot, és kitartott a teljes függetlenség követelése mellett. Szerinte az 1866. évi válság porosz–osztrák háború nyomán komolyabb erőfeszítéssel elő lehetett volna idézni Ausztria felbomlását, de ha ez nem is történt meg, a nemzeti függetlenség eszméjét akkor sem szabad feladni, várni kell az újabb kedvező alkalomra. Nem szabad egy felbomlásra ítélt birodalomhoz kötni a magyarság sorsát, hiszen Ausztria olyan háborúba is belesodorhat bennünket, amely nemcsak a birodalom, hanem Magyarország felbomlását is eredményezheti: „A közös államiság végveszélybe sodorja Magyarországot”.
Kossuth a kiegyezés után az ellenzéki Függetlenségi Párt képviselőihez intézett számos levélben intett a nemzeti érdekek következetesebb védelmére, a demokratikus törekvések támogatására választójog kiterjesztése, főrendiház eltörlése, a virilizmus megszüntetése, az állam és az egyház szétválasztása stb. 1865-től – néhány éves megszakítással – Torinóban élt. Irataim az emigrációból címmel közrebocsátott három kötete az emigráció 1859–1862 közötti tevékenységéről számol be.
1877-ben, országos érdeklődéstől kísérve, 100 ceglédi találkozott a Turin (Torino névváltozata) melletti Collegnoban az emigráns Kossuthtal, hogy hazahívja a város országgyűlési képviselőjének. Kossuth nem jött haza, de a „turini százak”, majd leszármazottaik később minden évben megünnepelték az utazás évfordulóját.
Kossuth Turinban (1892)
1889-ben a magyar kormány által életbe léptetett intézkedés folytán elvesztette magyar állampolgárságát, ami széles körű felháborodást váltott ki, és Tisza Kálmán miniszterelnök lemondásához vezetett.
1894 márciusában hosszabb betegeskedés után Kossuthot ledöntötte a lábáról az influenza, végleg ágynak esett. 1894. március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel meghalt. Halálos ágyánál fiai, húga, orvosa tartózkodtak. 1894. március 30-án, kevéssel éjfél után elindult Magyarországra a Kossuth, valamint felesége és lánya hamvait szállító különvonat. Osztrák területen dísztelenség és közöny kísérte a halottat, a csáktornyai határállomás után azonban gyászolók ezrei álltak, térdeltek a vasút mellett, beszédeket mondtak, a Kossuth-nótát énekelték azokon az állomásokon, ahol a Budapestre tartó vonat rövid időre megállt.
Kossuth Lajos, a nemzet nagy fia és a főváros díszpolgára holttestét két nap múlva vasárnap, április 1-jén a Magyar Nemzeti Múzeum csarnokában ravatalozták fel. A nemzet nevében Jókai Mór búcsúzott Kossuthtól. Gerlóczy Károly helyettes polgármester a főváros képviseletében szólt. Az országgyűlés küldöttségét Andrássy Tivadar alelnök vezette, mivel az elnök, Bánffy Dezső „halaszthatatlan teendőre” hivatkozva nem tartózkodott Budapesten. Hozzá hasonlóan – Ferenc József utasítására – a temetésen sem a hadsereg tagjai, sem az államhatalmi szervek munkatársai nem vehettek részt hivatalosan. De a Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi temetőbe közel félmilliós temetési menet kísérte végső útján a magyar szabadság atyját.
Nos, ezen alkalomból a Kárpátia zenekar és a Fórumosok Torinóban ünnepeltük Március 15-ét, méghozzá a kinn élő magyarokkal! Kossuth házától nem messze, a parkban elhelyezett szobránál a Konzul Úr beszédével, műsorral és koszorúzással adóztunk a '48-as hősök emlékének. Békében és háborítatlanul.
Végül Waszlavik Gazember László és Petrás János vezényletével Kossuth nótákat, majd a Magyar és a Székely Himnuszt énekeltünk a múltat megidéző szakadó esőben. Íme:
2011. február 26.
In Memoriam Kató....
Sokszor eszembe jut, amikor odalépett hozzám tavaly Szolnokon a Kárpátia koncert után és azt mondta: "Te vagy a Csodaszarvas?!" - meglepve néztem rá, hisz még sosem találkoztunk. Majd folytatta: "...Minden nap megnézem a blogodat! Újra elolvasom a bejegyzéseket. Ez ad nekem erőt!..." Először nem árulta el, ám a beszélgetés végén mégis elmondta...bár az elején még nem tudtam mihez. Vagyis hogy arra gondoltam, hogy ebben a zűrös világban az én lelkületemet tükröző blogocska segíti át az ügyes-bajos hétköznapokon. Hisz nem Ő volt az egyetlen, aki ezt a véleményt tükrözte felém. Nem sejthettem és nem is sejtettem -hisz nyoma sem volt semmi gyanúsnak-, hogy éppen akkor, abban a percben is küzd az életéért, hogy talán élete utolsó koncertje az és élete első és egyben az utolsó beszélgetése zajlik közöttünk... Vidám volt. Mosolygott. Így él emlékezetemben....Örökké.
Tegnap a lakóhelyén volt Kárpátia koncert. Imádta a Fiúk zenéjét. Imádta a Fórumot olvasni. Imádta a Fórumos társait. Reá emlékezünk...
2011. február 8.
Kazinczy "Szép Magyar Beszéd"
Csemetém ma, a területi
Kazinczy
"Szép Magyar Beszéd"
verseny
KÜLÖNDÍJASA !
GRATULÁLOK BOCIKÁM!!! ÜGYES VOLTÁL!!!
Ismét és még mindíg büszke vagyok Rád!
2011. január 26.
"Ez a Föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt...", avagy a Délvidéki Holokauszt margójára
A túlélők mesélik el a szörnyűségeket...
2011. január 8.
Rendhagyó emlékezés Wass Albertre születése napján
Azóta már az én polcomon sorakoznak sorra a Wass Albert kötetek. Köztük az összes verseit magába foglaló könyv, melyet nagyon gyakran veszek a kezembe. Aktuális kedvencem pedig a Mire a fák megnőnek című mű, melyet rögtön egymás után másodszor olvasok újra. Bármelyik kötetének vagy versének olvasása olyan élményt jelent, amit nem lehet egyhamar elfeledni. Sőt, újra és újra jó elolvasni. Valósággal beleég az ember lelkébe. Ugyanilyen nagy hatással vannak rám a Kormorán együttes által megzenésített Wass Albert versek is. Ma lenne 103 éves, szavai mégis mindenkor örökérvényűek.
"Minden embernek kell, legyen egy feladata ebben az életben - kötelességen belül, vagy azon felül is talán -, mert különben nem lenne értelme annak, hogy él. Az emberi világ több kell, legyen, mint egy bonyolult szerkezetű gép, melyben minden ember egy fogaskerék szerepét tölti be... Minden embernek kell, legyen egy feladata, egy titkos küldetése, mely Istentől való."
2011. január 7.
Szószátyárok
Egy anyanyelvi és nyelvhelyességi verseny eredményhirdetése aranyozta be az elmúlt év végét számomra, hiszen
az én egyetlen leánykám, nagy-nagy büszkeségem az országos döntőben II. helyezettként végzett Szószátyárok csapatának egyik tagja volt.
2011. január 6.
Vízkereszt napján
Vízkereszt napja, a karácsonyi ünnepkör zárónapja, ezután veszi kezdetét a farsangi időszak.Háromkirályok napjának is nevezik, és a karácsonyfát is ezen a napon bontjuk le. Az egyház e napon emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről, ekkor szentelik a vizet és a tömjént. A szentelt víz a templomokban is megtalálható, de a hívek vittek belőle otthonukba is. Széthintették a szobában, az istállóban, a földeken, hogy egészségesek legyenek, illetve a bő termés reményében, és hogy áldás legyen a házon. Öntöttek belőle a csecsemő fürdővizébe, vagy éppen meghintették vele az ifjú párt. Betegeknek általában a halántékát kenegették vele, és behintették természetesen a halottakat is. A keleti egyházban a folyók megszentelése is szokásban volt, körmenetben vonultak a hívek a folyóhoz, ahol faragott keresztet vetettek a vízbe. Ebből a szokásból alakult ki a házszentelés vagy más szóval koledálás szokása.Általában a pap és a kántor elmegy a hívek házához, megáldja azt, elbeszélget velük. Fáradozásaiért a háziaktól sonkát, tojást, szalonnát és lélekpénzt kapott. Egyes protestáns vidékeken ezt a szokást az egyház tiltotta. Sok helyütt a fiúgyermekek eljártak a házakhoz "háromkirályt járni". A dramatikus játék a bibliai történetet meséli el, amikor a napkeleti bölcsek felkeresik a kis Jézust. A szereplők fehér, bő ingbe és díszes süvegbe öltöznek, valószínűleg legnépszerűbb Boldizsár, a szerecsen- király szerepe, amihez az arcot jól össze kell kormozni. Vízkereszt utáni második vasárnap Megemlékezés Jézus első csoda- tételéről, amikor a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta. A házaknál általában énekmondó asszonyok beszélték el a történetet, majd a házigazda étellel-itallal vendégelte meg a jelen- lévőket. Volt ahol el is játszották a bibliai történetet. |
A Füstfaragó
Tavaly nyáron teljesült egy nagy-nagy vágyam: eljutottam Erdélybe! Kápolnásfalun volt a szállásunk egy nagyon-nagyon kedves családnál!
A minap kaptam ezt a videót és amikor végignéztem, egyszeriben újraéltem azt a csodálatos 8 napot, amit kinn töltöttünk, hiszen mi magunk is jártunk ezeken az utcácskákon. Valósággal zene volt füleimnek újra hallani az "ízös beszéjdöt"! Emlékszem, mikor odaértünk, el kellett telnie két-három napnak is, mire megértettük, hogy mit mondanak. Amikor hazajöttünk, akkor meg az itthoni beszédet kellett újra megszoknunk. Nos hát ezért került fel ide a Kápolnásfalu-i kéményseprőről szóló riport kisfilmje. Íme: (kattintás után görgess lefelé, s ott találod a kisfilmet)
2011. január 2.
Vida Erik barátom munkájával kíván Boldog új évet!
A rovásírás története
A betűalakot nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a betűket rótták, hogy a sor jobbról balra haladt, hogy a magánhangzókat csak ritkán írták ki, s leginkább akkor, ha azok hosszú magánhangzókat jelöltek. Ez a sémi íráscsaláddal való rokonságra utal. Az ótürkök egészen a Fekete-tengerig terjesztették ki a hatalmukat, itt jött létre a nyugati türk, majd a Kazár Kaganátus. A kazárok írni tudását senki sem vonja kétségbe. Őseink hosszú ideig ezen a vidéken is éltek, így bőven volt lehetőségük elsajátítani ezt a különleges írásmódot.
A magyar rovásírás a X. és XV. század folyamán jelentősen átalakult. Előbb kapcsolatba került a szláv, majd pedig a latin írással. A magyar rovásírás hányattatásai a kereszténység felvételével kezdődött. A latin nyelv és írásbeliség csak ezután került előtérbe. A régi pogány írásjeleket üldözni kezdték, így a rovásírás visszaszorult, hanyatlani kezdett. Tudunk olyan vatikáni rendelkezésről is, amely előírta, hogy a magyarok, a székelyek s a hunok által használt régi magyar betűk, a jobbról balra való írás helyett csak a latin betűket szabad használni, a papoknak a pogány írást büntetés terhe mellett tanítani nem szabad, a pogány betűs feliratokat pedig egyenesen meg kell semmisíteni. A rovásírás titkosírásként élt tovább, sőt fejlődött, hiszen a latin írásmód hatására alakultak ki az úgynevezett ligatúrák, összevont jelek. Újbóli felvirágzás a reneszánsz és a humanizmus elején következett be, amikor is az előkelő udvarokban szívesen használták titkosírás és egyéb időt múlató foglalatosságként. Lehet, hogy ekkor kiegészítették betűkészletét, amely most megnehezíti a régebbi betűalakok és a helyesírás pontos visszaállítását. A reneszánsz elmúltával az újra erősödő egyház és konzervatív vezetőgárdája szép lassan teljesen háttérbe szorította őseink írását. Legtovább a Székelyföldön, a XVII. századig maradt fönn. Az 1700-as években erdélyi iskolákban még tanították a rovásírást, s még a XIX. század végén is találkoztak pásztorral, aki a juhait a pásztorbotra rótt számokkal tartotta nyilván.
A betűalakot nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a betűket rótták, hogy a sor jobbról balra haladt, hogy a magánhangzókat csak ritkán írták ki, s leginkább akkor, ha azok hosszú magánhangzókat jelöltek. Ez a sémi íráscsaláddal való rokonságra utal. Az ótürkök egészen a Fekete-tengerig terjesztették ki a hatalmukat, itt jött létre a nyugati türk, majd a Kazár Kaganátus. A kazárok írni tudását senki sem vonja kétségbe. Őseink hosszú ideig ezen a vidéken is éltek, így bőven volt lehetőségük elsajátítani ezt a különleges írásmódot.
A magyar rovásírás a X. és XV. század folyamán jelentősen átalakult. Előbb kapcsolatba került a szláv, majd pedig a latin írással. A magyar rovásírás hányattatásai a kereszténység felvételével kezdődött. A latin nyelv és írásbeliség csak ezután került előtérbe. A régi pogány írásjeleket üldözni kezdték, így a rovásírás visszaszorult, hanyatlani kezdett. Tudunk olyan vatikáni rendelkezésről is, amely előírta, hogy a magyarok, a székelyek s a hunok által használt régi magyar betűk, a jobbról balra való írás helyett csak a latin betűket szabad használni, a papoknak a pogány írást büntetés terhe mellett tanítani nem szabad, a pogány betűs feliratokat pedig egyenesen meg kell semmisíteni. A rovásírás titkosírásként élt tovább, sőt fejlődött, hiszen a latin írásmód hatására alakultak ki az úgynevezett ligatúrák, összevont jelek. Újbóli felvirágzás a reneszánsz és a humanizmus elején következett be, amikor is az előkelő udvarokban szívesen használták titkosírás és egyéb időt múlató foglalatosságként. Lehet, hogy ekkor kiegészítették betűkészletét, amely most megnehezíti a régebbi betűalakok és a helyesírás pontos visszaállítását. A reneszánsz elmúltával az újra erősödő egyház és konzervatív vezetőgárdája szép lassan teljesen háttérbe szorította őseink írását. Legtovább a Székelyföldön, a XVII. századig maradt fönn. Az 1700-as években erdélyi iskolákban még tanították a rovásírást, s még a XIX. század végén is találkoztak pásztorral, aki a juhait a pásztorbotra rótt számokkal tartotta nyilván.
További olvasnivaló a témában:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)