Megszólalt a zene, és -ugyan előre nem beszéltük meg, de- mi egy emberként párszázan elkezdtük énekelni a dalt. Egyre bátrabban és egyre diadalmasabban. Láttam, amint mások megfogják egymás kezét és felemelik a magasba, s ringatják, mint magas fákat a szél....Ekkor gondoltam egyet, s az egyik oldalamon álló Ismeretlen Ismerősnek odanyújtottam a kezem, s megkérdeztem: "Elfogadod?", majd meglepett arcán átfutott a gondolat, hogy "Miért ne?", s végül megfogta a kezemet. Másik oldalamon egy Ismerős Ismerős ugyanígy reagált. És közben a zenekar játszott, mi csak énekeltük a dalt töretlenül, együtt, egy emberként a Nyerges Attila helyett. Ő csak állt a színpad közepén. Meghatottság látszott az arcán. Csak nézett ránk, szemeiben néha megcsillant az öröm, néha a büszkeség látszott, de végig bújkált szemeiben valami különös csillogás, amit nem értettem....
Hazaindultunk. Már begyűjtöttem lányomnak az aláírásokat, ezúttal egy szép angyalos Magyar zászlóra, de az Attiláé még nem volt meg. Kerestük, de nem találtuk. Már az autó mellett álltunk, mikor az Ismerős Ismerős észrevette és szólt, hogy: "Ott jön a Nyerges Attila". Én odamentem hozzá, elnézést kértem, hogy most zavarom, "de én szeretnék egy aláírást a zászlóra" - mondtam, és a hátamon aláírta. Majd ezt és az aznap esti élményt amit kaptam megköszönvén búcsúzni kezdtem, mire Ő így válaszolt:
"Nincs mit köszönnöd...Én köszönöm, amit ma kaptam Tőletek....mert ilyen még sehol nem fordult elő...". Amíg ezt mondta végig a szemembe nézett. Szeme ugyanúgy csillogott, mint amikor hallgatott minket...
De még mindig nem tudtam mire vélni azt a furcsa tekintetet és csillogást amit a szemébe nézve láttam....
Alig egy nap telt el azóta, s ma este hallgattam a dalokat. Újra és újra felidéződtek a szombat esti élmények.Gondolkodtam, kerestem az okot, mi lehet az, amit az a barna szempár üzent nekem azalatt az egy-két perc alatt, amíg beszélgettünk. És akkor rátaláltam a Nem túl hangos könyvre. Meghallgattam az Öreg indián történetét, majd a Nagypapáiról mesélt. Elképesztő volt.... Kilelt a hideg és hol a sírás kerülgetett, hol meg mosoly futott végig az arcomon. Felismerni véltem a történet részleteit... Mintha az Apámról, a két Nagypapámról meg a gyerekkoromról mesélt volna.....Valósággal újraéltem kiskorom egy-egy meghatározó eseményét. Kezdtem érteni.... Végül ráakadtam a Három nap-ra. Sírva végighallgattam, végül eszembe jutott egy dalt, amit már eddig százszor hallottam... és megértettem...!
Végig a fájdalom, a keserűség bújkált az öröm és a büszkeség egy-egy szikrája mellett.
Az mondják: "A szem a lélek tükre." S akik ezt mondják, mind igazat beszélnek. Higgyj nekik! Így van ez.
Velem ma este csoda történt....és én boldog és büszke vagyok, hogy a részese lehettem.
Köszönöm Ismerős Arcok!
Köszönöm Nyerges Attila !
A koncert képekben itt látható! (az általunk énekelt dal képei a 76. fotótól kezdődően láthatók, különös tekintettel a 79-es számú fényképre, ahol látható Nyerges Attila tekintete a csodát látva.)Bi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése