Október 23-án ....

"A háromszín-lobogók mellé

tegyetek három esküvést:

sírásból egynek tiszta könnyet,

s a zsarnokság gyűlöletét,



s fogadalmat: te kicsi ország,

el ne felejtse, aki él,

hogy úgy született a szabadság,

hogy a pesti utcán hullt a vér."

/Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán/

Főhajtásul az '56-os hősöknek

"Alig kóstolhattam, mégis nagyon jóízű volt
- Győzelem és a szabad élet - minden erről szólt
Nem kell néznem anyám arcát
Apám rég feladott harcát
Öröm lesz a szívekben már végre

Aztán hajnal négykor, furcsa hang a rakpart felől
Az álom még bírja, húzna vissza, de az agyam már vacog elöl
Az nem lehet, hogy apám sír
Szeme, mint a nyitott sír
Magyarország sikolya száll a szélbe'

Hogy lehessen még magyar haza
És hogy soha ne vesszen el
Írd a falra, hogy "ruszkik haza"
És tedd, amit tenned kell
Ha veszítünk, még vagy negyven évig
Esélyünk sem lesz
Ne azt kérdezd, hogy honnan tudom
Csak higgy nekem, ha szeretsz

Csendben osontam ki, tudtam jól, hogy nem mehetek
Nem vagyok hős, csak magyarul élek, erről meg nem tehetek
A Széna téren a halált néztem
A Corvin közben nagyon féltem
És emlékszem az utcákon folyó vérre

A cella mélyén, a nemlét szélén, arra gondolok
Tudják-e majd, hogy ki voltam én, ha holnap majd meghalok
Azután hogy fejbe lőnek
Szöges dróttal összekötnek
- Jobban félnek tőlem így, mint élve

Tesz-e valaki bármit, hogy ne takarja szenny a nevünk
Lefogják-e tisztességgel földbe vakult szemünk
Lesz-e olyan, ki érti
Most azért lehet itt élni
Mert mi felemeltük a lyukas zászlót az égre."

/Ismerős Arcok: Ruszkik haza/

Ma értetek szól a harang, a lélek harangja,

ma értetek szól a fohász egy nemzet ajakán,
ma értetek gyúl sok-sok kicsiny mécses,
ma Néktek szól az ifjúság lelkesedése,
ma Rátok emlékezünk s fájón ünnepelünk.
Ma gondolatban együtt járjuk a régi helyeket,
ma lélekben Veletek emlékezünk.
A felnövekvő lelkes ifjúság
méltón he1yetekre áll.
És jön, jön az eleven áradat, kezükben apró kis gyertya ég,
mintha tenyerén tartaná égő szívét.
Könnytől csillogó ezernyi szempár,
emelt fő és hatalmas méltóság,
ez hát a Nép,
a kicsiny és mégis oly hatalmas büszke
Magyar.

/Wittner Mária : 1989. október 23./

Valamikor régen
nagy fehér házban éltem ,

teteje volt a csillagos ég,
alja a folyóhoz leért.
A reggeli napfény,
felsétált a lépcsőn ,

friss gyümölcsök illatával
asztalunkhoz tért .

Valamikor régen
a zsalukon zöld volt a festék ,

a délutáni szellőt
virágszirmok kísérték .

Csengő szólt a vacsorához
friss hús volt a tálon ,

apám, anyám, testvérem
énekemre táncolt

Valamikor régen
csillagot kerestem
ott abban a házban
önmagamra leltem ,

de elhurcolták anyámat ,

apámat megölték,
a ház fehér falát

kereszttel megjelölték.

Testvéremet elvitték katonának ,

az utcákat jártam,
mint piszkos, gyűlölt árva.
egy nap hazajött bátyám
aludni készültem éppen ,

a romok között hol egykor
oly boldogan éltem

Szálljon a kék madár ,

szálljon az ember szívére ,

adjunk egy szál kék virágot
mindenki kezébe!

/Kormorán: A történet/

....a Lányommal és a Barátaimmal összegyűlve, egymás lakóhelyére,

a környező településekre együtt elzarándokolva együtt mi így

adóztunk hősi halottaink emlékének!