Áttetsző kavicsok között lépked.
Nem gondol a holnapra, mára.
Tegnapok közé száműzött arca, mint a halál.
A folyó kanyarulatánál megáll, visszanéz jelenére,
beletúr az öklömnyi kövek közé.
Egy foncsorját vesztett tükröt tart maga elé.
Nem derül fel pergament színű arca.
Kiüti rámájából az üveget, s az üres
téglalapot a saját nyakába akasztja.
Lassan emelkedni kezd.
Zsugorodik árnyéka a fövenyen.
Egy fekete kő megszólal:
engem is temessetek el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése