"Nem élhetsz mások elvárásai szerint. Azt kell tenned, amit te helyesnek gondolsz, még akkor is, ha ezzel megbánthatsz olyanokat, akiket szeretsz."

2010. március 24.

Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet

"  A templom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni.  Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk.
Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?
Nem várta meg a választ, hanem hiba nélkül elmondta ezt:

Járjatok be minden földet,
Melyet isten megteremtett,
S nem akadtok bizonyára
A magyar nemzet párjára.
Vajon mit kell véle tenni:
Szánni kell-e vagy megvetni? -
Ha a föld isten kalapja,
Hazánk a bokréta rajta!
Oly szép ország, oly virító,
Szemet-lelket andalító,
És oly gazdag!... aranysárgán
Ringatózik rónaságán
A kalászok óceánja;
S hegyeiben mennyi bánya!
És ezekben annyi kincs van, ( itt hozzátette: „mert akkor még az övék volt”)
Mennyit nem látsz álmaidban.
S ilyen áldások dacára (itt: „innen nem kellene tovább mondanom, mert olyan szomorú”)
Ez a nemzet mégis árva,
Mégis ronyos, mégis éhes,
Közel áll az elveszéshez.
S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn.
Vagy ha épen a véletlen
Föl találja hozni őket,
Porban, sárban érnek véget,
Vagy az inség zivatarja
Őket messze elsodorja,
Messze tőlünk a világba,
Idegen nép kincstárába,
És ha ott ragyogni látjuk,
Szánk-szemünket rájok tátjuk,
S ál dicsőséggel lakunk jól,
Hogy ez innen van honunkból.
Ez hát nemes büszkeségünk,
Melyről annyiszor mesélünk?
Azzal dicsekedni váltig,
Ami szégyenünkre válik!...
Csak a magyar büszkeséget,
Csak ezt ne emlegessétek!
Ezer éve, hogy e nemzet
Itt magának hazát szerzett,
És ha jőne most halála,
A jövendő mit találna,
Mi neki arról beszélne,
Hogy itt hajdan magyar éle?
S a világtörténet könyve?
Ott sem lennénk följegyezve!
És ha lennénk, jaj minékünk,
Ezt olvasnák csak felőlünk:
"Élt egy nép a Tisza táján,
Századokig, lomhán, gyáván." -
Oh hazám, mikor fogsz ismét
Tenni egy sugárt, egy kis fényt
Megrozsdásodott nevedre?
Mikor ébredsz önérzetre?

(Petőfi Sándor: A Magyar Nemzet)

Majd folytatta:
„Mondják, miért írt ez a Petőfi ilyeneket?” Azután elmondta, hogy 88 éves az idén. És hogy fogadjunk el tőle valamit.
A szatyrában volt pár tojás és négy azaz négy szelet kalács. Ebből kettőt nekünk adott, hogy osszuk el. Egészséget kívánt, és elcsoszogott.   "





Egy Kedves Ismerősöm ajánlotta a figyelmembe a minap ezt az oldalt, ahol Erdélyi túrabeszámolót olvashatok motorosok tollából. Amikor az alább közölt részhez értem, ugyanazt éreztem, mint amit a fenti videon szavaló kislány hallgatása közben éreztem: hideglelést mindvégig miközben könnyek gyűltek a szemembe. 
Kedves Olvasóm!
Érdemes ellátogatnod erre az oldalra, mert a néhol ugyan kissé szabados fogalmazás ellenére nem mindennapi élményben lehet részed!

Nincsenek megjegyzések: