"Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet..."
/Wass Albert/
2012. augusztus 18.
Gondolod, kerül életed útjába egyetlen gátló kő is hiába? Lehet otromba, lehet kicsike, hidd el, ahol van, ott kell lennie. De nem azért, hogy visszatartson téged, se hogy lohassza kedved, merészséged. Jóságos kéz utadba azért tette, hogy te megállj mellette. Nézd meg a követ, aztán kezdj el beszélni róla Isteneddel. Őt kérdezd meg, milyen üzenetet küld azzal az akadállyal neked. S ha a lelked Istennel találkozott, utadba minden kő áldást hozott.
"Tégy velem, amit jónak látsz, de áldd meg ezeket a magyarokat és minden magyarokat, fizess nekik bőségesen, mindig rajtuk és sorsukon legyen a szemed, vezesd vissza újra szép Magyarországba, az örömnek és békességnek elveszett világába s mondd meg a búzának, hogy kétszeresre nőjön számukra, tanítsd meg a madarat nekik dalolni, törüld le a pusztulás, szenvedés és halál ítéletét a homlokukról, ne engedj egyet is elveszni közülük, aranyként csengjen a drága anyanyelv ajkukon, virágozzanak ki nagy magyar erények, és erdők fái, szünjön meg minden igaztalanság és áldás fakadjon számunkra minden elejtett vércseppből és verejtékből.
Értük legyen minden gyötrődésem, és elviselni négy embernek is sok szenvedésem... Ha testemet nem is, de legalább lelkemet vidd haza a házsongárdi vagy az udvarhelyi temetőbe, vagy terítsd le az áldott földön, hogy attól is nőjön a fű, szebbüljön a világ..."
