Kényszerít...követel...és irányítja a kezem...hogy írjak..újra írjak...hogy csináljam, amit elkezdtem...mert szerették, szerettétek...
Kényszerített néhány éve is, amikor az egyik kedves olvasóm, Kárpátia fórumos társam Angyallá öltözött...akkor arra kényszerített, hogy csönd legyen...csönd, mert most az kell...
...és most, 5 év után, a tegnap esti koncert emlékét ma felidézve újra jött ez a tomboló érzés és kényszerít...követel...és irányítja a kezem.
Tegnap este a Végvár zenekar dalát hallgatva valami olyan érzés járta át a lelkem, amit csak az tud, aki ugyanúgy érez, mint én...és kellett...igen kellett ez az 5 év csönd...azért, hogy eljöhessen az a pillanat, ami tegnap és ma végül eljött...mert A MAG, amit gyermekkoromban Nagyapáim elültettek kicsi szívemben-lelkemben, újra és újra kikel...
Sajó Sándor versei mindig mélyen megérintenek, akár szavalva, akár megzenésítve hallom. A Magyar ének, A Magyarnak lenni, A magyar nyelv, a Vagyunk még magyarok, a Van nekem egy könyvem mind ilyenek...
...és igen...ilyenkor mindig összeszorul a torkom...a szívem gyorsabban dobog...és van, hogy a könnyeim peregnek...de nemhogy nem szégyellem...sőt!...
"...De túl minden bún, minden szenvedésen,
Önérzetünket nem feledve mégsem,
Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,
Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!..."
Hallgasd csak, milyen gyönyörű....
És ha olvasnál is: Kalendárium és Szózat